2016. július 18., hétfő

Népdalos book tag

Bonjour!
Megérkeztem a következő bejegyzéssel, de ma még számíthattok egyre, hiszen hétfő van, ami Ismerd meg!-et jelent! :3

Előszó
Oké, soha nem csináltam még ilyet, hacsak az a 30+1 nem számít annak. Na mindegy. Szóval, Ciara érdeme, hogy ez a bejegyzés most létrejön. Ő küldte (?) nekem ezt a feladatsort -vegyétek úgy, hogy képbe vagyok és tök profin bevezetem-, illetve ő is hozta létre ezt az egészet.

Én vagyok az, aki nem jó, avagy egy könyvszereplő, aki önmagát okolja valami miatt.
Celaena Sardothien, az Üvegtrón sorozatból. Van egy előzménykötet, amiben kiderül, hogyan szerettek egymásba, milyen kevés időt lehettek együtt. Nem csak Sam halála miatt vádolja magát, hanem a nép sorsa miatt is. Leghőbb vágya, hogy mindenkit megmentsen, újra boldog lehessen mindenki. Na meg, a varázslatot is vissza szeretné szerintem hozni.

Sehol se talállak, avagy egy karakter, aki keres valamit/valakit.
Az alvilág urai összes karaktere megfelelő lenne, hiszen elszántan keresik a tárgyakat, amely a halálukhoz vezethet. De erről majd egy későbbi bejegyzésben beszélek, most egy embert kell találnom, aki nem más, mint Saba, a Homokvidékből. A bátyját elrabolták, ő pedig igyekszik megmenteni. Eközben rengeteg csodálatos emberrel találkozik, sok szörnyűséget él át, szerelmes lesz, és végre megszereti a húgát. Igen, jól sejtitek, ez is nagy kedvenc, így erről is lesz bejegyzés hamarosan. Igazából félig kész, de abbahagytam az írását, mivel van egy sorrend, amit beígértem nektek.

Hull a könnyem, patakot mos, avagy egy keservesen síró karakter.
Itt nagyon sokat gondolkoztam, fogalmam sem volt, ki lehetne a legmegfelelőbb. Oké, hülye választás, de Hisztis Mirtill. A Harry Potter egyik leghíresebb karaktere, mégis sokan megfeledkeznek róla. Rögtön ő ugrott be, de valaki olyat akartam, aki sokkal híresebb. Aztán rájöttem, hogy hülyeség mást keresni, a legjobb, ha az elsőt írjuk.

Édesanyám is vót' nékem, keservesen nevel engem, avagy egy karakter, akinek meghaltak a szülei/édesanyja/édesapja.
Bár a könyvbe csak belekezdtem suli időben, a filmet megnéztem. Azonnal Mia jutott eszembe a Ha maradnékból, ahol a főszereplőnk kómában van. Szellemként tengődik, el kell döntenie, meghal, vagy marad. Egyre nehezebb a döntése, mivel a baleset után a kisöccse, a szülei mind meghalnak, mégis talál okot, amiért visszatérhet. Nem vagyok a sírás híve, azonban rengeteg olyan jelenet volt film közben, amikor bőghetnékem támadt.

Esik eső, megeredt, szeretnélek, nem lehet, avagy két olyan szereplő, akinek tiltott a szerelmük.
Az Alvilág urainak van egy előzménye, amiben megtudhatjuk, hogyan keletkezett Pandora szelencéje, milyenek voltak a mi főszereplőink démonai. Az Éjsötét tűzben Geryson és Kadence szerelme lehetetlen volt. Ellentétek voltak, egyik a rosszat, míg másik a jót képviselte. Aztán feladtak mindent a szerelmükért és együtt éltek tovább.

Ez a legény olyan mulya, azt se tudja, hova dugja, avagy egy jóképű fiú/férfi karakter, aki tudatában van a kinézetével.
Oké, drágám, ezt komolyan gondoltad? Majdnem minden pasi ilyen a könyvekben! Na jó, legyen Daemon a Luxen sorozatból, mert őt még nem mutattam be. Az a srác, te jó isten! Egy igazi bunkó, de isten, a végére! Elég az első kötet fülszövegéből idéznem: "Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt." Nos, azt hiszem, kezditek kapizsgálni:D Igen, majd erről a sorozatról is tervezek bejegyzést.

Ezeknek a legényeknek, kell valami szegényeknek, avagy egy főszereplő lány, kinek elege van a pasikból vagy épp nem létesít minden férfival kapcsolatot.
A Smith gimi minden lánya és Cory is tökéletesen ide illik, Tina ki sem találhatott volna jobb felvezetőt az Ismerd meg!-emhez. Legjobb mégis Sam, aki a negyedik kötet végén a nagy eseményre különlegesen megy. Van egy szalag, tudjátok, mint a szépségversenyeken is van. Nos, ő nem tudta ráírni, hogy Koton Tündérkeresztanya, így Kotonhercegnőként vonult be. Igen, azt hiszem, ő a legjobb választás ide.

Nem igazán tudtam, kit is kéne írnom, aki aztán kitöltheti ezt a bejegyzést. Jaj, igen, bárki megcsinálhatja, de egy kommentet azért írjon. Mivel értékelős blogokat nem nagyon ismerek, vagy már megkapta ezt a kihívást, ezért csak néhány barátra szeretném rásózni. Igazából már egykor kitehettem volna a bejegyzést, de azért engedélyt kértem tőlük, hogy szeretnék-e megcsinálni. Egyiküktől már megkaptam, és várni akartam, azonban ki szeretném már tenni a Marni Bateses bejegyzést, illetve tervezek még egyet, együtt pedig sok lenne estére.
Szóval, kihívom Zsazsit, a Haszontalan macska mesék íróját, illetve Bellát, a Diamond Queen és a Suttogás íróját. Jó szórakozást, lányok! ♥
Ui.: Bella, neked nem kötelező, még mondhatsz nemet!:D

Remélem tetszett,
xo Peetagey Smile

3 megjegyzés:

  1. *Nem kezdi el folytatni a dalokat, nem kezdi el... türtőzteti magát* Egyébként az utolsó kettő nem dal, a tudtommal, hanem tánc közben szokták "csujogatni" :D *ajj, de nem bírta megállni*
    Egyébként meg tetszett ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv, drága!
      Őszintén szólva, fogalmam sincs, ha nem szólsz, én nem jövök rá:D Mindenesetre jó feladatokat adott mindegyik, és jó ötlet volt Tinától! :3
      Örülök, hogy megtetszett, remélem a te oldaladon is olvashatok majd ilyen bejegyzést! :3

      Törlés
    2. Ó, igen. :D Azt a kettőt azért csippentettem oda, mert azok a kedvenceim. :D Rengeteg népdalt akartam még odaírni, de türtőztettem magam, és húztam egy vonalat. :D
      Apropóóóó, az elsőnek ismered a folytatásárt? Úgy értem, az 5-6. sorát. :3
      Ciaraa ××

      Törlés